Jó üzletet kötött a lengyel Enterprise Investors, azzal, hogy megvette a Netrisk.hu többségi tulajdonát. A Netrisk tavaly 1,4 milliárd forintos árbevétele és az évi több száz millió forintos osztalék mutatja, hogy megérte a több mint 6 milliárd forintos vételárat.


Az Enterprise Investors a napokban
szerzett többségi tulajdonrészt (80%-ot) a Netrisk.hu online biztosítási alkuszcégben. A Netrisk napjainkban 770 ezer regisztrált ügyfelet tart számon, mellyel piacvezető. A tulajdonosok annak ellenére döntöttek az eladás mellett, hogy a Netrisk igen magas nyereséget termelt az elmúlt időszakban. Elmondásuk szerint a piaci helyzet diktálta igen magas vételár volt a döntő. A hazai piacon ettől függetlenül kiemelkedőnek tekinthető a 6,4 milliárd forintos vételár. Gazdasági elemzők azonban nem nagyon csodálkoztak rá az összeg nagyságára. Volt, aki az iwiw.hu eladására hivatkozott. A közösségi portál annak idején úgy kelt el 1 milliárdért, hogy nem volt mögötte sem árbevétel, sem felépített üzlet. Ezzel szemben a Netrisk árbevétele, nyeresége és növekedése jól megfigyelhető. Érdekes, hogy a cégek értékesítésénél mennyivel másképpen kezelik az online cégeket. Pontosan azért, mert itt általában nem az eszköz állomány határozza meg az értéket, hanem az online eszközök és a regisztrált felhasználók. A Netrisknél jól megfigyelhető a növekedés. Évről évre növekedett az árbevétel és a jól felépített üzletnek köszönhetően évek óta több száz milliós az adózás utáni nyereségük, melyeket osztalék formájában a tulajdonosok ki is vettek. Az alkuszi piacon egyedi a Netrisk eredménye, ami nem azt jelenti, hogy a többi biztosítási alkusz ne teljesítene jól, csak annyit jelent, hogy a Netrisket meg sem közelítik.


A Netrisk 1994-ben alakult és kezdte meg működését. A Kft jelenlegi tulajdonosai 50-50%-ban az MKB Euroleasing és a Double H Invest Kft voltak. A céget egészen a kezdetek óta Haraszti Zsolt irányította, mint tulajdonos ügyvezető. A tulajdonosi szerkezetben, a változás 2005-ben következett be. Ekkor szerzett tulajdon az MKB és Double H Invest is, ami nem mellesleg Haraszti Zsolt és Haraszti József tulajdona. A megosztott tulajdoni arány nem változott a lengyel befektető érkezésével sem. Annyi változott csupán, hogy az eddigi 50-50% átalakult 10-10%-á.

Kérdezni szeretne? Itt megteheti.
.
Copyright © Minden jog fenntartva 2007-2024 - Proviti.hu
.